Néhány ügyfél véleménye a coaching-folyamatról és a workshopokról
"Rengeteget segített a diákjainknak, hogy Nóra facilitálása és empatikus vezetése mellett biztonságos közegben gondolhatták végig és oszthatták meg egymással identitás-kérdésekkel kapcsolatos dilemmáikat, és hogy Nóra kutatási és életvezetési ismeretei révén a tapasztalataik validálást kaphattak."
"Én alapvetően egy feketén-fehéren gondolkodó ember voltam, de a Nórától tanult technikák révén egy olyan szemüveget kaptam, amitől sokkal színesebbnek tűnik a világ."
"Nem tudom eléggé megköszönni Nórának ezt a hihetetlen élményt! Minden egyes coaching ülés után olyan nyugodtnak és boldognak éreztem magam. Számos nagyon jó, hatékony technikát tanultam tőle, amiket most már magam is tudok használni. Nóra mindig képes volt meglátni a lényeget, a dolgok velejét megtalálni, és csupán egyetlen, jól megfogalmazott kérdéssel képes volt engem is rávezetni, hogy tisztán lássam a helyzetemet. Teljes mértékben biztonságban éreztem magam vele a coaching ülések alatt, komfortos volt a számomra a legapróbb részletet is megosztani vele magamról, tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Őszintén szóval, nem tudom eléggé kifejezni, mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy találkozhattam vele. A coaching hatására elmúltak a depressziós tüneteim; újra boldogan és tele energiával élem az életem, örömmel és bizakodással várom a jövőt, megtaláltam azt, ami igazán mozgat és érdekel. És ennek az értéke megfizethetetlen."
"Nagyon sokat tanultam a coaching alatt. Világossá váltak azok értékek, amelyek mentén a céget vezetni szeretném, ami pozitívan hatott az ügyfelekkel való kapcsolataimra is. Elkezdtem üzletvezetési könyveket olvasni, és sokkal hatékonyabban kommunikálok a munkatársaimmal is. De ha visszanézek a coaching előtti működésemre, a legnagyobb változást mindenképpen az óriási magabiztosságban látom, amire a coaching ülések alatt tettem szert. "
"Már öt éve küszködtem a problémámmal, ezért némi kétkedéssel mentem el az első coachingra, nem tudtam, hogy bárki is tudna-e nekem segíteni, hogy kevesebb szorongással éljem meg a külföldön álláskeresést. De rögtön az első alkalom után megújult energiával, lelkesen és óriási motivációval vetettem bele magam az álláskeresésbe. A coaching hatására az álláskeresés nem csupán egy egyszerű, normál tevékenységgé vált, hanem rájöttem, hogy ez egy kifejezetten élvezetes, sőt izgalmas élmény is lehet! Hogy mi okozta bennem ezt a változást? Az a biztonságos tér, amelyet Nóra teremtett a számomra a coachingokon, amelyben biztonságosnak tűnt megosztani a legnagyobb félelmeimet is, Nóra empátiája, és az, hogy a coaching alatt azt éreztem, hogy végig tisztelik a határaimat, nem kényszerítenek semmire, amit nem szeretnék. Valamint az is segített, hogy azáltal, hogy Nóra validálta a félelmeimet, sikerült sokkal pozitívabb fényben meglátnom és értékelnem magamat."